Végre itt van a tavasz, gyönyörű napsütéses reggelekre kelünk fel – már nagy szükség volt rá a hosszú tél után. A jó idő pedig igazán jó alkalom a nagy kerti bulikra, a gyerkőcök által annyira várt szülinapi zsúrokra, melyekhez szeretnék én is egy aprósággal hozzájárulni.
Ez az apróság pedig az arcfestés, mely mesterség művelésében az utóbbi időben komoly tapasztalatra tettem szert, köszönhetően az ismerősök és az ismeretlenek felkéréseinek.
Számomra nagyon fontos, hogy olyan dologgal foglalkozzak, ami nekem és másoknak is örömet okoz, és azt hiszem a gyerekek számára az arcfestés folyamata és az eredmény mindig egy új mesevilágot teremt. Mesevilágot pedig nagyon jó teremteni, mert végtelen és semmivel össze nem hasonlítható élményt nyújt a benne szereplőknek. Ez egy olyan mesterség ami mindig hálás, annak is aki műveli és annak is aki részt vesz benne.
Egyelőre csak a környéken (Budakeszi, Páty, Telki, Budaörs, Törökbálint, Biatorbágy, Budapest II., XI., XII.) vállalok arcfestést, mert az apróságom pont annyira apró és pont annyira van szüksége rám, hogy ennyi még talán mindkettőnknek belefér… Ha úgy gondolod, hogy együtt jobbá tehetjük a bulit, hívj és megegyezünk!


