Budakeszin, a Temető utcában, a Prohászkával szemben láthatjuk Gábor Emese alkotását, mely a legújabb szobor a városban. Jó látni, hogy ezek az emlékek is gyarapodnak, minden szobor egy óriási munka eredménye, nem csak az alkotóé, hanem azoké is akik lehetővé tették a megalkotását. Az adakozásból, összefogásból készülő dolgok mindig sokkal értékesebbek és remélhetőleg maradandóbbak is, mint a parancsra készített emlékek… Köszönjük Emese! :)
Archive for the ‘Mások csinálták’ Category
BUÉK
Beda László kiállítása

Szeretnélek benneteket meghívni kedves festő barátom Beda László kiállításának megnyitójára, amely 2009. november 3-án, 17 órakor lesz az Unió Galériában (1077. Budapest, Dob u. 73.).
A kiállítás november 30-ig megtekinthető.
Biszák László kiállítása
Szeretnék mindenkit meghívni Biszák László barátom és egyben egyik kedvenc festőm kiállításának megnyitójára, amely 2009. október 26-án, 18 órakor lesz a Duna Palotában (Budapest, V. ker. Zrinyi u. 5.)
Dzsungel könyve, Budakeszi
Tegnap este felejthetetlen élményben volt részünk – a Budakeszi Herceg Tánccsoport 1 órás műsorát láttuk, egy jól előkészített produkció keretében.
Itt az 1 órának fontos szerepe van, ugyanis a csoport tagjainak jelentős része első osztályos, 8 éves kisgyerek, akiktől ez a koncentráció és fegyelem – főleg egy ilyen esti időszakban – nem mindennapi teljesítmény.
Persze ez nem véletlen, ez az első osztály nagyon más, mint a többi és nagyon más, mint amit mi eddig láttunk… Sokkal több mint egy osztály, ez közösség, ahol az iránytű Eszter néni és a szeretet. Így év vége felé érdemes lesz majd összegezni, hogy mi is történt velük – meglepően sok dolog, rengeteg mozdulat, tudás és ismeret került bele a pici agyacskákba, lábacskákba, karocskákba. Az előbbi megtanulta a tudás, míg ez utóbbiak az ölelés és szeretet erejét.
Csak így tovább, máshogy talán nem is érdemes!
Sipos László kiállítása
Ma reggel a művelődési házban járva benéztem az Erkel galériába is és valami csodát láttam ott!
Sipos László búvárfestő (www.deepicture.com) képei gyönyörűek, szikrázó színekkel és elgondolkodtató tartalommal mesél nekünk a tenger mélyéről. Víz alatt álló madarak, medúzában fejlődő emberi magzat, medúzalámpánál olvasó búvár és a képből kiúszó cápák sokkolják, késztetik gondolkodásra a nézőt.
Jobb témaválasztás talán nem is lehetett volna a Föld napjára…
A kiállítás címe: Képek a mélyből – 2009
Helyszín: Budakeszi, Erkel Ferenc Művelődési Központ
Időpontja: 2009.04.22 – 2009.05.08
A Kék Madár fészke
Még 2007-ben, a Tinta Kiadó gondozásában jelent meg Hódos Mátyás, “A Kék Madár fészke” című regénye, melynek borítóján az én madárkám fedezhető fel. Néhány hete jártunk a kiadóban, és akkor leptek meg minket ezekkel a példányokkal. A könyv elolvasásával még adós vagyok, viszont a Pecsét a karodon című könyvvel már végeztem…
Talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy hamarosan új könyvek borítóján is felfedezhető lesz 1-1 képem. :)
Csendes tavasz
Ma reggel olyan volt ez a későn kelő tavasz, mint Király Nikoletta festményén az ősz.
Óvatosan süt a nap, lassan jönnek a sugarai, nem izzik a levegő, pedig tavasszal izzania kéne. Lassabban ébred a természet is, bár a teraszon már megmozdult a begubózott pillangónk és nyílnak a kertben is a virágok.
Öreges ez a tavasz most, pedig nagy szükségünk volna egy fiatalosra is!

Talán a csend a legjobb szó erre az állapotra, túlságosan is csendes most a tavasz – még a madarak is csöndben vannak.
Read the rest of this entry »





















